Otromba viccek áldozatai a szőke nők. Pedig semmivel sem több valaki, ha barna, fekete vagy vörös a hajkoronája. Ráadásul a természetes szőkék jóval kevesebben vannak, mint azok, akik szándékosan festetik erre az árnyalatra a hajukat.
forrás: nana
A hajszín nem csak az öröklött géneken múlik – divat, ízlés, továbbá életstílus is a frizura. Szőkének lenni pedig nem csupán divat. Aki szőkére festi fürtjeit, az a jellemére, lelkiállapotára, magáról alkotott véleményére is utal.
A világos tónus mindig a szépség, ártatlanság és tisztaság jelképe volt. A reneszánsz kor művészei ritkán festették meg más színűre modelljeik, szentjeik, egyházi és világi hőseik hajkoronáját. Szőkék a puttók, az angyalok, világos hajat kapott Krisztus, Szűz Mária és a többi szentek is.
A szőkeség a modern kor emberének sem jelent kevesebbet. Hollywood szépségei közül elsőként az igazi szöszkék jutnak eszünkbe. Marylin Monroe, Meg Ryan vagy Sharon Stone elképzelhetetlen számunkra fekete lobonccal. A szőkeség nem egyszerűen hajszín, hanem a fény, a jóság, a szépség, a nőiesség, a gyengédség jelképe. A világos keret által megszelídített arcvonások a lélek fehérségéről tanúskodnak.
Aztán valahol mégis kisiklott a dolog. Egy ideje a szőkeséget az egyszerűséggel szokás együtt emlegetni. Ennek több oka van. A legszembetűnőbb talán az a néhány semmiből előkerült sztárocska, aki valóban nem intelligenciájának, hangjának, tehetségének, hanem inkább testének, mesterkélt szépségének köszönheti tiszavirág-életű népszerűségét. A sztárokat utánzó fiatalok azonban gyorsan átveszik stílusukat, így aztán a szőke cicababákat utánzó tinik ellepték a világot. És sajnos a példaképek gyakran tényleg nem sziporkáznak, ha agytornáról van szó. Szőkének lenni azonban ennek ellenére sem ciki. Csak a példaképeket kell lecserélni.
